Érdekességek

A Hévízi Tófürdő krónikája néhány mondatban

A tó jótékony hatásait a rómaiak fedezték fel az ókorban, erre engednek következtetni a tó medrében talált pénzérmék. Az első írásos emlék, melyben a települést említik, 1328-ból származik. Az 1755-ben született Gróf Festetics György nagybirtokos, a keszthelyi Georgikon alapítója, valamint a Festetics-kastély új épületszárnyában létrehozott – 90.000 kötetes – Helikon Könyvtár létrehozója 1795-ben építtette a gyógyvizű tó fölé fürdőépületet. Híre a 19. század elején már Bécsbe is eljutott, már ebben az időszakban voltak fehér tavirózsák a tóban, amelyekhez a század végén más indiai fajokat is telepítettek.

A 20. század elején szállodák és vendéglők épültek, megépült továbbá a Hévíz Szanatórium és Gyógyszálloda, tapasztalt fürdőorvosok segítették az ideérkező gyógyulni vágyókat.

A II. világháború borzalmai a gyógyturizmus föllendülésének véget vetettek egy időre, hogy aztán 1948-tól – az államosítást követően – központi üdültetéssel töltsék fel vendégekkel az akkor már Hévízi Állami Gyógyfürdőkórház néven üzemelő intézménynek helyet adó települést.

A későbbi fejlesztések és beruházások eredményeképpen létrejött nyüzsgő élettel és látnivalókkal teli település gyógyászati idegenforgalma sok ember megélhetését biztosítja a régióban. Külön érdekesség, hogy 1946-ig nem létezett Hévíz, akkor két közeli település, Hévízszentandrás és Egregy olvadt össze. Városi rangot 1992-ben kapott.

Hévíz elsősorban a gyógyvize miatt ennyire népszerű a turisták körében, akik kikapcsolódást vagy gyógyulást keresnek a hévízi tóban, valamint látnivalókat Hévízen és Hévíz közelében, a Balaton partján. A város népszerűségét jelzi, hogy a közeli Sármelléken található repülőtér éves forgalma egyre jobban nő.

Kiadó banner hely, hirdetési felület

Ha szeretne megjelenni Ön is weboldalunkon, akkor itt tudja üzletét, vállalkozását megjeleníteni!

Érdeklődés: +36 30 94-68-220

 

TIHANYI LÁTNIVALÓK

Tihanyi látnivalók, amelyeket egyszer mindenkinek látni kell!

 

TOVÁBB

 

TIHANYI PANOPTIKUM

Hiánypótló múzeum Tihanyban a Magyar Királyok Panoptikuma.

 

TOVÁBB

 

TIHANYI KALÓZMÚZEUM

Minden korosztály számára érdekesség a Tihanyi kalózmúzeum!

 

TOVÁBB

 

TIHANYI INDIÁN MÚZEUM

Amazónia őslakóit, a Szent Vízesések törzsét ismerhetjük meg Tihanyban

 

TOVÁBB

 


Az elmúlt évek sikerterméke a

MAGYAR KIRÁLYOK
CSALÁDFÁJA c.

prémium minőségű papírra nyomott
informatív kiadvány,
mely bemutatja a magyar uralkodó családok
leszármazását és címereit,
továbbá tartalmazza a
magyar történelem fontos eseményeinek felsorolását,
kronológiai sorrendben.

A posztert 46*96 cm és 31*68 cm méretben hozzuk forgalomba
tekercsben, víztiszta fóliába csomagolva.
Hasznos kiegészítője az iskolai tanulásnak,
segédeszköz az oktatásban, 
továbbá dekorációs célokra is használható.

Országos területi képviselő:
MILLEI KATALIN

+36 30/568-8300

 

hevizilatnivalok.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Hévizi Látnivalók

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2024 © Hévizi Látnivalók | KA 2024. január 20.