Hasznos információk

Autóval érkezők figyelmébe!

Budapest irányából az M7-es autópályán haladva, Balatonszentgyörgy és Keszthely érintésével jutunk Hévízre, Sopron felől a 84-es főúton. Az az északi parton autózva célszerű figyelni a telepített  kamerára Vonyarcvashegyen. Keszthely-kertvárosban  traffipaxos mérőautóval találkozhatunk.

Bevásárlási és étkezési lehetőségek

Gyöngyvirág Étterem: ahol magyar és nemzetközi specialitások mellett változatos napi menüvel várják a vendégeket.

Rizling placc: több mint 40 féle bort  kóstolhatunk  Balaton-felvidéki pincészetek kínálatából, mellé velős pirítóst  fogyaszthatunk. A régi idők hangulatát idézi a Placc kávé, amit üveg kávéspohárban szolgálnak fel tejszínhabbal, kockacukorral.

Rózsakert Étterem és Fagyizó: a hagyományos magyar konyha ízei mellett a halételek kedvelői is megtalálják számításukat, valamint a vegetáriánusok is finom fogásokat találnak az étlapon. Esténként élőzene  mellett időzhetünk a teraszon egy finom koktélt kortyolgatva, de a helyben főzött fagyit sem érdemes kihagyni.

Sissy Kávézó és Fagylaltozó:  ahol helyben készült süteményekkel, kézműves főzött fagylalttal, kávékülönlegességekkel várják a vendégeket. A nyári  esték színvonalát a  különböző stílust képviselő zenészek műsora emeli. 

Tip-Top Divat: egyedi tervezésű ruhák, természetes anyagokból, magyar iparművészektől. Hévíz, Rákóczi u. 12-14. (Hotel Kalma alatt). Tel: +36 30/5688-300 Weboldal: www.naturcollection.hu

Cafe-Relax: saját készítésű sütemények, fagylaltkelyhek, csapolt sörök, helyi borok nagy választéka mellett változatos reggelit knálnak a hét minden napján.

Parasztudvar Büfé: a  Nagyparkoló  üzletsorán  található büfé kínálatában  elsősorban a vidéki ízvilágot idéző ételeket találjuk meg, mint például a hurka, kolbász, a frissen sült kacsa -és libacomb párolt lilakáposztával.

Fa-Ló Büfé:  a lángos a specialitása ennek a magyar ételeket felsorakoztató vendéglátóhelynek. Kérhetjük simán, de nagy népszerűségnek örvend a fokhagymás-tejfölös lángos is.

Zalaco Pékség: az Erzsébet királyné utcában található kis üzlet, ahol hatalmas választék vár bennünket édes és sós péksütemények tekintetében egyaránt, de van lehetőség egy finom kávé elfogyasztására is.

Tip-Top Frottír: köntösök, pizsamák, hálóruhák, magyar gyártóktól. Hévíz, Rákóczi u. 12-14. (Hotel Palace alatt). Tel: +36 30/5688-300 Weboldal: www.naturcollection.hu

Gyógyszertárak

a Szent András Reumakórházban található gyógyszertár 8-15 óráig tart nyitva hétfőtől-péntekig, ahol számos hévízi reumakenőcs mellett  megtalálható a gyógyiszap is.

BENU Gyógyszertár: a Kossuth Lajos utcában találjuk. Hétköznap 8 -16.30, szombaton 8-12 között várja a vásárlókat.

Bevásárlás

Spar

Flamingó ABC: a Széchenyi utcán naponta  6-21 óráig friss pékáruval, tejtermékkel, gyümölccsel  várja vásárlóit.

COOP: a Petőfi Sándor utcában található, hétköznap 6.30-18 óráig, szombaton 6.30-15 óráig van lehetőségünk bevásárolni.

Tourinform Iroda: a Rákóczi utca elején, a Tip-Top Frottír bolttal szemben található az iroda, ahol különböző információs anyagokkal várják a vendégeket. Térképek, prospektusok, kiadványok hévízi és környékbeli látnivalókról segítik megtervezni a napi programot az idelátogatóknak. Az aktív pihenést kedvelőknek lehetőséget biztosítanak kerékpár és e-bike bérlésére egész évben.

Zalathermal Utazási Iroda: a Rákóczi utca 8. alatt működő, nagy múlttal rendelkező iroda szállásközvetítésen kívül programszervezéssel is foglalkozik, valamint  kerékpárt is bérelhetünk, ha azzal szeretnénk felfedezni a környéket.

Orvosi rendelő: a József Attila u. 2. szám találjuk a rendelőt, ahol több háziorvos áll rendelkezésünkre, szükség esetén gyermekorvos is. 

Kutyabarát szállás: a Hotel Palace szeretettel várja a család négylábú kedvenceit is, a bejáratnál Welcome falattal, friss vízzel kedveskednek nekik.

Szentlélek templom (Kék templom) Széchenyi utca 38. alatt az alábbi miserenddel várja látogatóit: hétfőtől péntekig: 7.30, szombat: 18.00, vasárnap: 9.00 és 10.30.

EGO (elektromos városnéző kisbusz): a Rózsakert Étterem előtt felszállhatunk a városnéző kisbuszra, ha kényelmesen szeretnénk felfedezni Hévíz nevezetességeit. Akár Egregyig  is utazhatunk, ahol egy pohár finom bort, ebédet gyönyörű környezetben fogyaszthatunk el.

Taxi Hévíz: az autóbusz pályaudvar mellett található a taxiállomás, a szolgáltatást 0-24 óráig vehetjük igénybe.

Kozmetika: a Szilany – Beauty Szépségszalon az Attila u. 15. alatt várja a vendégeket, akik a fürdés mellett további kényeztetésre vágynak. Legyen az teljes arckezelés vagy egy könnyed smink az esti programhoz.

Kiadó banner hely, hirdetési felület

Ha szeretne megjelenni Ön is weboldalunkon, akkor itt tudja üzletét, vállalkozását megjeleníteni!

Érdeklődés: +36 30 94-68-220

 

TIHANYI LÁTNIVALÓK

Tihanyi látnivalók, amelyeket egyszer mindenkinek látni kell!

 

TOVÁBB

 

TIHANYI PANOPTIKUM

Hiánypótló múzeum Tihanyban a Magyar Királyok Panoptikuma.

 

TOVÁBB

 

TIHANYI KALÓZMÚZEUM

Minden korosztály számára érdekesség a Tihanyi kalózmúzeum!

 

TOVÁBB

 

TIHANYI INDIÁN MÚZEUM

Amazónia őslakóit, a Szent Vízesések törzsét ismerhetjük meg Tihanyban

 

TOVÁBB

 


Az elmúlt évek sikerterméke a

MAGYAR KIRÁLYOK
CSALÁDFÁJA c.

prémium minőségű papírra nyomott
informatív kiadvány,
mely bemutatja a magyar uralkodó családok
leszármazását és címereit,
továbbá tartalmazza a
magyar történelem fontos eseményeinek felsorolását,
kronológiai sorrendben.

A posztert 46*96 cm és 31*68 cm méretben hozzuk forgalomba
tekercsben, víztiszta fóliába csomagolva.
Hasznos kiegészítője az iskolai tanulásnak,
segédeszköz az oktatásban, 
továbbá dekorációs célokra is használható.

Országos területi képviselő:
MILLEI KATALIN

+36 30/568-8300

 

hevizilatnivalok.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Hévizi Látnivalók

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2024 © Hévizi Látnivalók | KA 2024. január 20.